Zivatar

Mint barlangjából tekint ki a medve, úgy nézem én is a cikknyi erdőt az ablakom előtt - és hogy ne lássam közben a tízemeletes tömbházak sarkait, barlangba képzelem magam. Keskeny kicsi sáv, de domboldal a javából, olyan eleven és üde, amilyen csak lehet. Esik. Érzem a most hullott vícseppek illatát, az átmosott levegőt. Nézem és magamba szívom mind, amennyit lehet, és amennyi megadatik. Fülelem és megélem a zuhanást, az önfeledséget. Esőcsepp(nyi) vagyok. (De) Öntözök...

Közben meg napsugárhintóján kacarászva Isten fut végig a hegyen...

Ember

Ha az ember sokat cipekedik, akkor egy idő után már könnyűnek érzi a nehezet is.

Ha az ember sokat gyalogol, akkor izmait, csontjait és inait az út viszontagságaihoz igazítja. Így nem olyan nehéz cipeli hosszú túrákon át a nehéz csomagot.

Ha az ember sokáig csak keveset alszik, akkor egy idő után hozzászokik, hogy az éjszaka csupán néhány órából áll, és a fáradtságtól már álmodni sem tud.

Ha az ember gyakran fagyoskodik egy fűtetlen szobában, akkor egyszer forróvá és füllesztővé válik a szobahőmérséklet.

Ha az ember lelke sokáig fagyoskodik a hideg kőszívében, akkor később már nem hatja meg a katasztrófa, sem a csoda. Hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyja a mindennapok apró, de mégis meglévő változatosságának pillanatait.

Ha az ember a szemét a széphez szoktatja, akkor hamarosan azon kapja magát, hogy nem képes elviselni ezen kívül semmi mást. Az életből egy varázslatos rózsaszín felhőt teremt az égre, és fegyelmetlenül, mármár tehetetlenül kapkodja a fejét, amikor egyebet lát. Nem érti, nem ismeri, és fel sem bírja fogni. Pedig élni szép... érdekes lenne, ha mindenki érezné ezt, de amíg egyvalaki is másképp gondolja, a többieknek szembesülniük kell a csúnyaság - egyelőre - természetességével.

Ha az ember keres valamit, és minden áron meg akarja találni, felfedezni, megélni, átadni, akkor boldogulni fog. A kíváncsiság minden élő leghasznosabb tulajdonsága.

Ha az ember megérti, hogy ő nem "CSAK" egy ember, akkor hatalmas dolgokat tud véghezvinni - egy páratlan, alkotó lény, és talán már nem is fontos, hogy miként alakult ki...

Ilyen nem is létezik...

Néha olyan helyzetekben találjuk magunkat, amiről korábban el sem képzeltük, hogy megtörténhet, sőt ha mondták volna, talán el sem hisszük.

Az élet milliónál is több váratlan eseményt tartogat. Biza rá kell jöjjünk, hogy Isten, a Sors, vagy nevezd, ahogy akarod el van látva jócskán fantáziával és humorérzékkel.

Tegnap déli 12-re elmentem vizsgázni, nem egyedül. A tanár hazaküldött mindannyiunkat azzal, hogy 10-től várt, de nem jelent meg senki, vitatkoztak vele, de hajthatatlan volt... Mit tehettünk volna? Fogtunk magunkat és ment mindenki, amerre látott.

A helyzet ennél sokkal összetettebb, és millió egy tényezőből áll - közös mulasztások, figyelmetlenség és nemtörődömség eredménye - amit nem áll szándékomban taglalni. Egy idő után az ember már csak a komikumot látja az ilyen szituációkban, és azt mondja: "ez egy álom, ilyen a valóságban nem fordulhat elő." És valóban, néha olyanok történnek amit nem szándékos - már-már véletlen bakik eredmény. Ezek önmagukban kis semmiségek, de összeadódva komplex eseményeket, hozzáállásokat és megnyilvánulásokat szülnek.

Senki sem hibás igazán, és tulajdonképpen mindenki az, mert mindenki hozzátett egy kicsit az egész nap jelenethez. Minden egyes apró darabka egyetlen hajszálnyi elmozdítása teljesen más végeredményt mutathatott volna. Dehát a "volna"...

Ettől szép a világ - hogy minden egyed, egyén, szó, mozdulat, gondolatfoszlány, jel menthetetlenül és megmásíthatatlanul hozzá tartozik.

Az isteni fantáziára csak kreativitással, a humorérzékre pedig csak nevetéssel lehet válaszolni. Minden egyes felháborodás, túlzás, elmélázás és figyelmenkívül-hagyás csak ront az események megítélésén.

Ma megint elmentem vizsgázni, időben. Még hamarabb is odaértem, mint kellett volna. Számítógépen kellett kidolgozni a tételeket, de elvették az áramot. Három órát vártam, míg sorra kerültem, megint nem egyedül. A tegnapi után ez már több mint röhelyes...

Minden helyzetben összesen két lehetőségünk adott, legyen az bármilyen katasztrófális, hihetetlen és nevetséges...
1. Kétségbeesünk, elkezdünk kapkodni, forgatjuk a fejünket jobbra-balra, pánikolunk, és amit tökéletesen tudunk, azt is elbénázzuk.
2. Higgadtan szembenézünk a történésekkel, és belenevetünk. Derűsen hajtjuk végre a feladatot vagy feladványt, legjobb ügyességünk és képességeink szerint. A többi meg már úgysem rajtunk múlik...

Minden, de minden csak hozzáállás és nézőpont kérdése, mert MINDEN része az egésznek, és MINDEN formálja jellemünket, oktat, nevel.

Ne félj mosolyogva szembenézni az idegesítően és rosszindulatúan vigyorgó kilátástalan helyzetekkel, mert ha most nem is pozitívnak mutatja magát a kép - "Valami lesz. Valami mindig van." (K. E.)

Emberhalászok

Álmos és fáradt az ember –
és ez természetes dolog,
amikor minden tolong...

...szájában a horog...

Kapás van!
Ráharapott!

Kolozsvár, 2009. február

Legalább egyet

egy hangot,
egy képet,
egy szót,
vagy egy jelet:
minden napra –
aminek örülhetek!

Kolozsvár, 2009. január

Betűvetés...

Miért?...

Úgy értem, miért írjam le százegyedszer is, amit előtte már leírtam százszor? És miért írjam le ezredjére azt, amit előttem már 999-en leírtak egytől egyig százegyszer?

Valami mégis azt susogja sejtelmesen, vagy üvölti követelőzve: "vedd elő a papírt és a tollat, és engedd, hogy ujjaid között életre keljen a Világ. Igen, egy egész világ, nem számít, hogy már százszor megszületett, nem számít, hogy te vagy az ezredik, aki ugyanazt meséli el. Mindegy, hogy hányan értettek egyet veled vagy mondtak ellent, nem számít, a következő úgyis valami teljesen más, valami teljesen új, valami teljesen csodálatos lesz..." - így mondogatja, és én ráhagyom. Mert ha az előzőek nem is voltak tökéletesen kerekek, de a sorban utánuk jövő már tisztább és egészebb lesz...