2010. november 16., kedd

Hibáink

Naponta követek el hibákat, hajtok végre olyasmit, amit nem kéne, teszek tönkre valamit, amért korábban talán hónapokat is dolgoztam. Ez vagyok: tökéletes tökéletlenség, ahogy azt kitalálták a nagyok.

Léteznek nagy baklövések. Nekem is vannak, és büszke vagyok rájuk. Mindegyikből tanultam valamit – gyakran kínkeservesen, a saját káromból - a saját hasznomra. És úgy gondolom, hogy ezeket így kell elfogadni. Minden van valamiért, és rajtunk múlik, hogyan fogadjuk: elutasítással vagy tárt karokkal! Igen, az élet mindig tanít valamit, ha nyitottak vagyunk a fejlődésre.

Néha elkövetünk saját magunk ellen valamit. Ez nem is baj, csak akkor, ha közben elszalasztunk egy lehetőséget, ami lehet, hogy soha többé nem fog visszajönni. Ilyenkor már nem tudhatjuk meg, hogy mi lehetett volna akkor, ha... Az idő és a lehetőségek elszalasztásától kéne óvakodnunk leginkább.

Mindent helyre lehet hozni. Ügyességgel és kis kreativitással ki lehet váltani a pillanatnyi együgyűséget, butaságot. Csak az nem mindegy, hogyan állunk hozzá. Minden ezen múlik, ha helyre akarunk hozni valamit, akkor képesek is vagyunk rá. Ha nem... akkor ki tudja? Talán semmi sem véletlen.

Csak egyvalamit, az időt nem szabad elszalasztani, mert azt már senki sem adhatja vissza többé...

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....