2011. április 15., péntek

Ébredezés

Vannak pontok, amikor átértékelődnek az emberben a dolgai. Amikor egészségesek vagyunk, akkor nem tudjuk értékelni az apró pillanatokat. Például azt, hogy tavaszodik, hogy süt a nap, hogy megcsap az ibolya illata. Ezek kicsiny élmények, de hihetetlen szerephez jutnak olyankor, amikor kiszolgáltatottakká válunk. Aztán mekkora dolog egyedül elmenni 10 métert az EKG-ig gyalog, vagy a mosdóig, segítség, tolókocsi nélkül. Milyen nagy esemény lehet, amikor nem más takar be... és az mennyit számít, hogy vannak emberek, akik meglátogatnak a kórházban, délután felhívnak telefonon, kérdezősködnek, aggódnak, vagy kikísérnek a kertbe levegőzni. DE mekkora árulás velük szemben az, amikor nyűgölünk, nem szeretjük az életet, mekkorát vétünk ilyenkor azok ellen, akik felhívnak, meglátogatnak, kivisznek...

Vannak pillanatok, amikor átértékelődik minden. Problémák nem léteznek, vagy ha igen, akkor foggalmunk sincs róluk. Legalábbis nekem nincs. Mennyit hibáztam, mennyit bújkáltam és féltem ok nélkül - feleslegesen, butaságból, hülyeségből. Mekkora dolog az, mikor mindenki azt mondja: "most te vagy az első, minden egyéb csak másodlagos, harmadlagos, negyedleges lehet". És mekkora élmény megérteni azt, hogy ami rendesen fontosnak számít, sőt sorsdöntőnek érzünk, az mennyire kicsi, mennyire apró körülmény a nagy egészben, és lényegét veszti, mihelyt elfogadom, hogy most én vagyok az első...

Vannak pontok, amikor átértékelődik az élet. Isten azt mondja, hogy még mindig szeret - nem haragszik annyira, amennyire megérdemelném, és a régi egyesség még mindig él, Ő komolyan vette, emlékszik rá. Igen... Ő komolyan vette, és tartja is magát hozzá...

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....