Nagyon sokminden ezen a világon pénzbe, ellenszolgáltatásba kerül - valamit várnak és kérnek cserébe: ki kell fizetni. Egy csomó mindenért fizettem már, de van olyan is, ami ingyen van - és attól tartok, hogy voltaképpen ezek azok, amik igazán értékesek. Ott van például a naplemente. Minden egyes este megcsodálhatjuk. Az égitestek járnak-kelnek anélkül, hogy áldásunkat adnánk rá vagy észrevennénk őket. A virágok is kinyílnak, akár kérjük őket, akár nem. A patak pedig csobog magától is. A kutyám szeme ugyanolyan mély és barna akár meglátom és belenézek, akár nem.
Létezik még egy fizetőeszköz, amiből mindenki kapott valamennyit a születésekor: idő. Úgy osztjuk be, ahogy akarjuk, arra fordíthatjuk, amire szeretnénk. Tölthetjük azzal, hogy például pénzt vásároljunk rá, tudást szerezzünk vele, de fordíthatjuk olyan élményekre is, amelyek belevésődnek lényünkbe, egészen mélyen - ahova kutyám barna szemének mélysége is rögzült a napokban. Azt hiszem, hogy ez ér a legtöbbet - ez az egyetlen, amit nem lehet bepótolni, és ha elvesztegettük olyasmire, ami nem adott élményt, akkor pazarlunk igazán. Mert ez a fizetőeszköz, az IDŐ is véges, és ebben a bizonytalan világban az az egy biztos, hogy egyszer el fog fogyni.
