Ember

Ha az ember sokat cipekedik, akkor egy idő után már könnyűnek érzi a nehezet is.

Ha az ember sokat gyalogol, akkor izmait, csontjait és inait az út viszontagságaihoz igazítja. Így nem olyan nehéz cipeli hosszú túrákon át a nehéz csomagot.

Ha az ember sokáig csak keveset alszik, akkor egy idő után hozzászokik, hogy az éjszaka csupán néhány órából áll, és a fáradtságtól már álmodni sem tud.

Ha az ember gyakran fagyoskodik egy fűtetlen szobában, akkor egyszer forróvá és füllesztővé válik a szobahőmérséklet.

Ha az ember lelke sokáig fagyoskodik a hideg kőszívében, akkor később már nem hatja meg a katasztrófa, sem a csoda. Hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyja a mindennapok apró, de mégis meglévő változatosságának pillanatait.

Ha az ember a szemét a széphez szoktatja, akkor hamarosan azon kapja magát, hogy nem képes elviselni ezen kívül semmi mást. Az életből egy varázslatos rózsaszín felhőt teremt az égre, és fegyelmetlenül, mármár tehetetlenül kapkodja a fejét, amikor egyebet lát. Nem érti, nem ismeri, és fel sem bírja fogni. Pedig élni szép... érdekes lenne, ha mindenki érezné ezt, de amíg egyvalaki is másképp gondolja, a többieknek szembesülniük kell a csúnyaság - egyelőre - természetességével.

Ha az ember keres valamit, és minden áron meg akarja találni, felfedezni, megélni, átadni, akkor boldogulni fog. A kíváncsiság minden élő leghasznosabb tulajdonsága.

Ha az ember megérti, hogy ő nem "CSAK" egy ember, akkor hatalmas dolgokat tud véghezvinni - egy páratlan, alkotó lény, és talán már nem is fontos, hogy miként alakult ki...