2014. március 7., péntek

Merre?

Alap esetben nem kenyerem a panaszkodás, de ezt most le akarom írni... Hét évesen bepakoltak az iskolában, aztán 24 évesen kijöttem a világba...

Sikeresen vettem az akadályokat, minden egyes próbát, vizsgát, nyavajatörést a hátam mögé utasítottam - képességi vizsga, érettségi, egyetemi alapképzés, mesterképzés, ilyen tanfolyam, olyan tréning. Itt visszhangzik még mindig a fejemben: "tanulj, mert magadnak tanulsz", "tanulj csikó, mert ló lesz belőled", "csináld, hogy legyen belőled valaki"...



Ma pedig, lassan 26 évesen, 17 év iskolába járás, vizsgázás, megfelelés után elmegyek egy-egy állásinterjúra, és azzal szembesülök, hogy nem lett belőlem az égvilágon senki. Egyetlen ember sem kérdezte még meg tőlem, hogy hányadik nekifutásra sikerült az érettségi? (Pedig azt mondhatnám, hogy elsőre.) Senki nem kérdezte meg azt sem, hogy milyen értékelést kaptam egyik vagy másik vizsgámra, dolgozatomra? Ellenben megkérdezték, hogy van-e 1-2-3-4-5-10 éves tapasztalatom? (Nincs. Ott van az önéletrajzomban, hogy 17 évig tanultam.)

Eladónak nem vesznek fel. Takarítónak nem vesznek fel. Pultosnak sem. Nem azért, mert nem tudnám megcsinálni... neeem... csak nincs róla papírom. Szívesen kapálnék - manapság már nem művelik meg a földet, nem kell napszámos sem, nekem pedig nincs telkem, hogy megműveljem. Jó a magyarnak a kínai fokhagyma és a török krumpli...

Nem kenyerem a panaszkodás... de hova tart ez a világ? Mi az, amit tehetek annak érdekében, hogy ha nem is leszek nagy ember, hős vagy gazdag, de legalább tényleg meg tudjak élni abból, ami vagyok?

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....