Versek

Milyen vagyok?

Milyen legyek, hogy jó legyek?
- nincsen válasz, se „lehetek”...
nincsen válasz, nincsen nyom,
csak jéghegyek a homokon...

Milyen legyek, hogy jó legyek?
Csak legyek ilyen, vagy hevesebb?
Hogy rejtsem el, amikor fáj?
– a sivatagban nincs dagály...

Milyen legyek, hogy jó legyek?
A homok nem mossa a hegyet –
ott csak szivárog a gyom, a gaz,
a fagy mind hevesebb és havasabb...

Milyen vagyok, ha jó vagyok?
Virágos föld, termékeny homok?
Ahonnan sokszor levonul a jég,
Oda nem kell több tűz és szenvedély.

Bánffyhunyad, 2011. december 6.

***

Van

Vannak szavak, vannak helyek,
hiszek erőben, s látok embereket.
Jönnek ijesztő, álmatag csodák,
s keresem folyton falaim porát.

Vannak helyek és léteznek emberek,
akik várnak, keresnek szüntelen.
Néha találnak szilánknyi valamit
és lesik, kutatják, szomjazzák szavaim.

De közben vagyok én és vannak napok,
elmúlik jelen, kísért a jövő és jön velem a hold.
Néha meglátom még, hogy ki követ,
máskor csak vizsgálom, tesztelem az eget.

Budapest, 2011. november 2.

***

Emlék

Már csak én emlékszem,
vagy már csak engem érdekel,
és még zavar néha,
hogy már nem élhetett…

Bár már nincsen itt –
ez legtöbbször nem zavar,
de olykor meg-meg roppanok
a bűntudat alatt.

Én még emlékszem,
engem még érdekel,
s ha néha meg is zavar,
most tőle élhetek. 


Bánffyhunyad, 2011. július 25.

 

***

 

Tél


A tél idővel mindenhova elér,
nem tudjuk soha, hogy mi vár –
Apám haja olyan fehér,
mint ma a Meszesen a fák…

Nem látjuk soha, mit hoz a jövő,
csak percről percre telik a nap –
Édesanyám egy igazi hősnő,
és egy világ szemében az is marad.

Csillog a város, nem látok csillagot,
pedig megint elmúlt egy éjszaka.
Valahol sejtem, hogy én is itt vagyok,
s hagyom, teljen el ismét egy pillanat.

Nem tudom, mit vár el ez a világ,
csak elvesz és ad néha dolgokat.
Olykor követek el én is hibát,
és leszek általuk mind gazdagabb.

Ennél nem ér többet semmi vagyon.
Nem jöhet tavasz soha, csak tél után,
s kérlek téged Istenem, nagyon,
legyek legalább olyan, mint apám s anyám.

Vonaton, Sztána, 2010. december 5.

***

Úgy érzem, kicsit igazságtalan a lét,
és méginkább annak látom a halált,
mert az, ami van sosem elég,
s aki segítene, az mindig meghátrál.

Igazságtalan, hogy elmúlik minden –
miért nincs úgy semmi, ahogy volt?
S milyen alapon vesz el az isten
szülőt, barátot, testvért vagy árulót?

Az öregek vajon mért várják a halált?
S én miért értsem, hogy az élet rendje ez?
Csak az bánt, hogy elhullt hőseim nyakát
már soha többé meg nem ölelhetem!


Bánffyhunyad, 2010. október 7.


***

Lebegés


Kizárhatatlan a világ
a sóhaj szárnyán repít
nem tudok tenni ellene
én hagyom – ő visz
néha valami felkiált
egy szó egy kósza jel
és lehunyt szemmel látom
hogy mostmár te viszel

Vonat, Mákófalva, 2010. szeptember 27.

***

Ars poetica


Nem éneklek sem magas, sem mély hangokat,
azt megteszi az értelem és az indulat.
Nem lehet egyéb, mint szenvedély,
minden más csak lucskos szemét.

Ott van Isten valahol a hegyen,
ahol nincsen szó, és nincsen értelem,
sem bősz akarat, sem sunyi erő,
de még vágy sem, vagy aljas cselszövő,

csak egy hang van, ami messze visz,
és nem találod meg sehol, csak itt.

Zsobok, 2010. július 16.

 

***

 

Türelem


Van, hogy nehezen él az ember,
minden olyan bizonytalan,
s várja, hogy mit hoz egy másik élet,
de az egyre csak távol marad…

Hogy győzzem le az ismeretlent?
Hogy kössem össze a pontokat?
Választ várnék, vajon milyen legyen?
– de a csönd még mindig hallgatag…

Kolozsvár, 2010. június 17.

***

 

Rosa Loibl sírkövére

Még van szíved, de már nem dobog -
csak a mély hangtalanság zokog.
Érthetetlen jelenet:
ahol leteszed a keresztedet.

Már van szíved, de még nem dobog,
nyithatsz bármikor egy új lapot,
ahogy felveszed a keresztedet,
és csöndesen átöleled.

Kolozsvár, 2009. szeptember 28.

 

***

 

Neked


Vezess, hogy ne tévedjek el!
Távolodj, és ne légy teher!
Jöjj közelebb, és melegíts!
Gyere utánam, irányíts!
Most csak mellettem legyél,
szorísd meg a kezem,
érezzem, hogy összetartozunk!
S mikor nem mondok semmit,
egy jellel sem utasítalak,
mindig tud, hogy éppen mit akarok.
Ne várd, hogy szóljak,
Te beszélj, ha kell,
és nekem nem lesz más dolgom,
csak, hogy Téged érezzelek!

Bég patak partja, erdőben, 2009. május 9.

 

***

 

Jelek


Csak jeleket írok:
végtelen és értelmetlen
jeleket.
Az egyik kerek,
a másik szögletes,
van ami érzéketlen,
aztán lüktetésteli.
De ezek mind-mind
csak és kizárólag jelek!
Gondolkodok...
Nem gondolom...
Nézek és látok,
és váltig tudom:
a rejtélyes jeleknek
értelmet adok...


Bánffyhunyad, 2009. március 14.

 

***

 

Emberhalászok


Álmos és fáradt az ember –
és ez természetes dolog,
amikor minden tolong...

...szájában a horog...

Kapás van!
Ráharapott!


Kolozsvár, 2009. február 2.

 

***

 

Legalább egyet


egy hangot,
egy képet,
egy szót,
vagy egy jelet:
minden napra –
aminek örülhetek!

Kolozsvár, 2009. január 21.

***
Elszöknék a világból
oda ahol nincs
„nem szabad”
s mikor dübörög
a „tégy valamit”
csak felemelem a kezem
R-E-P-Ü-L-Ö-K
s addig le nem engedem
míg meg nem szűnik
a „nem lehet”
elszöknék a világból
de nincs hova
és nem lehet
de nem is szabad

Bánffyhunyad, 2008. december 28.


***

Zakatol s dübörög bennem
a vágy...
hallom a néma kiáltásukat
segítsetek
és nem lehet
jóra váltani a perceket
de segítsetek
segítsetek!

Bánffyhunyad, 2008. december 20.

 

***


Tovább!


Az ostrom meg nem áll, tör felém,
és én vívom a harcot könnyedén...

És tovább, tovább megyek!
Elvakít, rámvicsorít a veszély,
és zuhog a nemkívánt mocsok!
Vés, vagdos az ordító vihar...
A ruhám cafatokban lógó dirib-darab...
De taposok tovább, tovább megyek!

Ha nem mész – én kő vagyok,
te meg még mindig csak homok!
Megyek, és nem érdekel, hogy gyötrő melegen
vérem lecsorog az egész testemen!

Kolozsvár, 2008. december 8.

 

***


Ünnep


Ünnepel a virágillatú csend,
a természet csodát lehel,
madár száll fel, bogár repül,
teljes csendességet ad nekünk...
kirándulás a lovak között,
s a szamár-csillag ragyogása is örök,
a bogáncsok is akkorák,
hogy elbújtatják az emberfiát!
S ha erősödne bennem a félelem,
kérlek fogjad erősen a kezem!

A sötétben leskelődik a fény,
piros a szürkület az ég tetején,
s illatok zamata fog karon,
elrontja kétségeim a nyugalom.
Aztán ízek: az elkészült vacsora,
s a tiszta víz: fejedelmek bora.
Millió csillag közül rámnéz a Hold,
s tudom, hogy a szívem benne lobog!
De ha elkezdené csípni a füst a szemem,
kérlek, ne felejsd el fogni a kezem!

Ha a fekete narancs rámtapos,
elkap az édes aranyfájdalom...
Ritmus kel életre bennem,
amit a kifeszített bőrbe engedek...
Kattan, reccsen, zakatol
a dobszó... csontomig hatol!
A boldogság lett végtelen,
és visszakéri az életem...
Kérlek, ilyenkor se felejsd el
lassan megérinteni az egyik kezem!

Most pedig átjátszik a fény a dobon,
remélem érzed, ahogy a kezed megszorítom,
és még mindig fogom! 

Bükkszentkereszt, 2008. augusztus 20.

***


Miért?!


Hogy miért?
Már nem is tudom...
A perc penész
és néma unalom
és sokminden
más is ilyen

penészes fal gombás gyümölcs
taplóval kínozott fatörzs
... csótányok és por
földbeszáradt kapor...

Kolozsvár, 2008. június 9.

***

Ha az agy még mindig kalapál,
egyre több hátrányt talál,
s már a döntést semmissé tenné,
akkor...

Nem, a döntés önmaga marad,
még ha a világ szét is szakad!

Kolozsvár, 2007. október 29.


***

Víz és kő

Csak érlelődik egy gondolat,
hogy ez is mekkora csoda!

...a kő és a viz, ha találkozik...

Melyik az erősebb? Melyik lehet?
... a kőkemény, ami ha akar
szabadesésben egy világot
porrá tehet,
vagy a vízcseppek, ha összefolynak,
s gátakat összetörve eláraszt
minden falut?
Ha a kettő találkozik,
akkor csendesen, vagy nagy robajjal
az ellentétpár megütközik,
s egymást formálva,
egymáshoz idomulva
békét teremt...

Békás-szoros, 2007. szeptember 4.

 

***


Zongora a csillagok alatt

Csak nézem, ami fölöttem van,
és fogalmam sincs arról,

hogy ki vagyok,
és mit akarok...

Valami előjön... egy emlék, talán...
mert szól a zongora,
és sok mindent elrontottam...
a narancs, a fekete éjszaka,
a narancs, s egy kisördög
eszembe jutnak, és röhögök.
Nem felejtem el, bennem van!
Hiányokat érzek és erőt,
mert szól a zongora
s én egyedül ülök...
még kisírtam az előbb,
most már nem sírok,
érzem, hogy fáj,
de attól még boldog vagyok,
mert szól a zongora,
s velem van a narancs,
az éjszaka, a kisörödög,
s valaki, akinek én angyal vagyok.
Szól a zongora, s este van,
a művész nagyot improvizál,
és velem van minden, ami szép
és mindenki, akit szeretek,
aki meg nincs itt, az bennem él!

Mert itt a narancs, itt az ördög,
s akinek én angyal vagyok!

Nézem az eget, s szomorúság, vagy
melankólia tölt be...
Szomorúság? Az most nem lehet,
mert szól a zongora,
s ha nincs is ördög, s akinek én angyal vagyok,
sem narancs, ami elkopott,
de néznek le rám a csillagok.

Miskolc, 2007. augusztus 23.

***

Idő s madár


Nem múlik el semmi,
az idő is marad.
Egy pillanatig ásít
pedig szárnya van.

Aztán felrebben hamar,
az idő messze száll.
S más minden így marad,
Te repülj csak el, madár!


Bánffyhunyad, 2007. május 13.


***

Sár

Beletapot az ember
mezitláb,
lábujjai között kibuggyan a sár.
A kolozsi sóval kevert,
nappal forróra égetett,
reumát s bajokat gyógyító sár.

De most nem ebben taposok,
ez mostmár igazán mély,
nekem mostmár elég...
Beszél a sok okos,
hogy ez nem futóhomok,
de én egyre csak sűlyedek belé.

Bánffyhunyad, 2007. február 14.

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....