2009. október 31., szombat

Bonyolult lény az ember

Sejtekből vagyunk. Tetőtől talpig sejtekből. Voltam egy csomóféle órán, tudom, hogy milyen bonyolunt önmagában egyetlen egy sejt is. A sok folyamat, a millió kapcsolat, olyan pici összefüggések hálózata, amit nehéz megismerni, feltárni, majd nehéz megérteni is. Mi miért történik? És mi hol történik?...
... És még mi van itt? Mitől olyan bonyolult még? Lélekből és szellemből van az ember. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ezek csak kémiai reakciók az idegsejtek szintjén. Nem érdekel, hogy mi az, a lényeg, hogy hat rám. Suttog és üvölt: egy isteni lény vagy egy kémiai reakció - szinte mindegy is. Lényeg, hogy veszeked tőle, majd kibékülök, sírok és nevetek, lebetegszem és meggyógyulok. Élek és meghalok.
Meg van itt még egó is... Szar az ember, gyarló - és sokan azt gondolják, hogy az egó miatt. Vagy ráfogjuk, hogy egoista vagy, ezért bántasz másokat, ezért lopsz, ezért ölsz, ezért vagy szar ember. De nem... az egó egészséges védekezőmechanizmus. Méltóságot ad a sejtjeidnek és a kémiai reakcióidnak, vagy isteni voltodnak. Szarból vagyunk, ha az egó felénk nő, és akkor bántani akarunk, rombolni, tönkretenni mindent. Ha nekem fáj, akkor fájjon a másiknak - szarból van az egóm.

És ha ezeket egymástól szétszedem, akkor követtem el a legnagyobb hibát. Ha csak a sejtek bonyodalmát, a kémiai reakcióim egyszerűségét nézem - és engedem érvényesülni, akkor olyan nyomorult leszek, amilyet még a Föld nem hordott a hátán.

Legjobb, ha tudomásul veszem, hogy egyszerre vagyok sejt, kémiai reakció, isten, egó, és szar is. És ettől vagyok teljes értékű ember!

2009. október 28., szerda

Túl rövid egy nap...

Eldöntöttem, hogy ma csak azt csinálom, amihez kedvem van, amit szeretnék...
Első körben: lógtam a suliból. Nem volt kedvem menni: nem mentem.
Kínait akartam, kínait ettem, sütit akartam, sütit ettem. Sétálni akartam, parkba mentem. Nyugalmat akartam, meghallgattam egy részletet a templomban az orgonapróbából... És minderre volt időm... Egy nap, amikor azt tettem, amit szerettem volna... És nem érdekelt az, hogy mit mond a másik, a harmadik, hogy milyen korlátokat és szakadékokat kell leküzdenem. Őrület... megbolondultam? Lehet... De vannak ötleteim, hogy mit csinálhatnék mééééééééééég, amit igazán szeretnék, amihez kedvem van... de túl rövid a nap, hogy mindenre jusson belőle....
Azzal a reménnyel hajtok fejet a mának, hogy a holnap ismét megmutatja csodáit...

2009. október 21., szerda

Sok a világ...

Túl sok - van ilyen? Nincs, ha abból indulunk ki, hogy a "túl sok" nélkül semmi sem ilyen lenne...

Na jó, most komolyan. Néha az ember azt érzi: ELÉG. Elég a nehézből, elég a könnyűből, elég a félelemből, elég a bátorságból, elég a rosszból, és igen, elég a jóból is. Kell legyen bátorságunk váltani. Újjá születni, megtisztulni, lecsutakolni magunkat. Elfelejteni azt ami bántott és azt is, ami jó volt. Az többet úgyse lesz... De a MOST meg a holnap még tartogat valamit. És amíg a régi szálakat nem varrjuk el magunk mögött, addig újat kezdeni nem lehet.

Le a félelemmel, le terhekkel, lefele a kínos és mámoros láncokkal. Minden szárny lehet teher, ha nem rendeltetés szerüen és nem a maga idejében használjuk...

Sok a világ... lehet, de szerencsére nem a miénk az egész...

2009. október 18., vasárnap

Irigység: bolondság

Vicces, nevetséges, bosszantó, felháborító... - csak néhány jelző, amivel azonosíthatnám ezt az emberi tulajdonságot. Az irigy ember: kezelhetetlen, törtető, képmutató - számomra értelmetlen, kesze-kusza világ. Lehet-e fokozni? Naná! Ha még nagyszájú és harsány is, akkor aztán minden megtestesül benne, ami taszít...
Érdekes, hogy néhányan vagy sokan képesek hosszasan azon morfondírozni, hogy a másik mit csinál, vagy éppen mit nem csinál, aztán a mellét veri, hogy bezzeg ő... Bezzeg ő milyen szép, milyen okos, milyen bátor, és sorolhatnám. Oké, de ez az ő baja. Ha annyi ideje van a másikra, akkor biztosan magával nincs sok dolga. És akkor hogy lehet ő a BEZZEG? Ezt nem értem!:)
Könnyű mindig egymást okolni a saját gyarlóságainkkért. Könnyű mindig a rosszat, a hibát keresni, mert az olyan szembetűnő, és olyan divatos. Jól leszólom a másikat, és azonnal kifehéredek irigy-társaim között: befogadnak. Gyarló az ember. Egyszerűen gyarló. Én is az vagyok, Te is az vagy, akár tetszik, akár nem. És ez sem baj, mert rögtön gyógyítjuk egymás "immunrendszerét". Lehúzunk egymásról egy rend bőrt, aztán mind a ketten lefoglaljuk magunkat a regenerálódással, és a végén csak csurran-cseppen valami mind a kettőnknek.
Könnyű megtalálni egymásban a rosszat, és hangosan kikürtölni mindenkinek. De figyelj csak... Ha irigy vagy rám, akkor csak lát valamit, ami Benned nincs meg. Csak látsz bennem valamit, amire fel kell nézz. Csak látod bennem az istenit. Akkor lehet, hogy mégis jó irigynek lenni?...
Ááááá, dehogy... Mert az ami bennem jó, az valahol Benned is megvan. Lehet, hogy pepitában, és nem látjuk, de ott lappang mind a kettőnkben. Ott kóvályog a lényünkben az isteni, és kíván kifele törni, megmutatni magát, hangosan, de nem harsányan, hogy: hééééééé, itt vagyok!
Éppen ezért nem ártana, ha az ember előbb a saját portáján nézne körül...

2009. október 7., szerda

Ha egyszer valakivel szar voltam, azt soha nem mosom le magamról...

Rossz lenni valakivel... Ha egyszer megtettem, ő mindig emlékezni fog rá. Ha azt mondta, hogy nem haragszik, akkor is. Ha elfelejtette, akkor is. Mindig. Mert egyszer rossz voltam, szar voltam. És már sose lehetek jó. Ha akarok akkor sem. Ha tehetem akkor sem. Ha szeretném akkor sem. És gyerekként az ember biza sokszor rossz azzal, akivel nem kéne. Rossz a szüleivel. Rossz a testvérével. Rossz a barátaival. A gyerekkori barát elmegy. A szülő és a testvér marad.

Sokszor, sok jó emberrel voltam - és vagyok rossz. Ők meg bezárkóznak. Védekeznek és támadnak. Hiába akarok mostmár jó lenni, nem lehet, nem engedik. A valamikori bántásért, most kapom vissza bántást. Ez van. Ez így van jól.
Lehet, hogy azért működik ez így, mert nem kell jónak lennem, hanem egyszerűen csak embernek, aki nem tartozik többel, mint hogy figyeljen a másikra... De az a legkevesebb - a figyelem, és tartozunk is vele!

Sokszor, sok rossz emberrel voltam - és vagyok jó... hoppá... ez hülyeség... Nincs rossz ember, se jó ember. Csak van az ember, és annak valamilyen tulajdonságai. Nekem nem a jellemzőkkel, a szerzett vagy öröklött jellegekkel kell foglalkozni, hanem az emberrel. A mindenfélétől lecsupaszított TISZTA emberrel.

Legyek ember és emberi. Hogy hogyan? Ezt még nem tudom...

2009. október 6., kedd

Továbblépés...

Sokszor menni kell tovább. Felégetni a hidakat magunk mögött. Megszakítani olyan szálakat, amelyeken korábban a lét függöt. Engedni a halált, hogy végezze a dolgát. Nem könnyű. Túlélni a halált sosem volt az.
Teret kell engedni másnak. Teret kell engedni a világnak. Teret kell engedni a megjósolhatatlannak. Menni tovább, még ha minden bizonytalan is, és nem látjuk az utat a lábunk alatt.
Hogy hova tovább? Azt nem tudom...

2009. október 1., csütörtök

Rosa Loibl sírkövére

Még van szíved, de már nem dobog -
csak a mély hangtalanság zokog.
Érthetetlen jelenet:
ahol leteszed a keresztedet.

Már van szíved, de még nem dobog,
nyithatsz bármikor egy új lapot,
ahogy felveszed a keresztedet,
és csöndesen átöleled.

Kolozsvár, 2009. szeptember 28.

Út

honnan jövök
a semmiből
hova megyek
a semmibe
nem létezik más
csak tisztán
darabkákra vált
végérvényes menniakarás

Mettenhausen, 2009. szeptember 2.

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....