2015. november 11., szerda

Visszatekintés

Felnőttem. Igazából észre se vettem, hogy mikor történt, csak azt látom, hogy már rég nem vagyok gyerek. Dolgozom, pénzt keresek és abból megélek. A szüleimhez látogatóba jövők, évente néhány hétre, négy-öt alkalommal, ők nem jönnek soha. A régi barátaim közül már sokakkal csak alig tartom a kapcsolatot, még ritkábban találkozunk, szétszóródtunk a világban.

Felnőttek azok is, akikkel együtt voltunk gyerekek. Egyik hónapról a másikra, egyik évről a másikra a fiúk egyre férfiasabbak, a lányok egyre nőiesebbek lettek. Dolgoznak ők is, pénzt keresnek és megélnek belőle. A szüleikkel alig találkoznak, mindenkinek megvan a maga feladata, csinálja a maga munkáját. Közben alig beszélünk és még ritkábban találkozunk egymással.

Kép forrásához katt!

És miközben én dolgozom és ők is dolgoznak, változunk. Rengeteg átalakulást tapasztalok magam körül. Az emberek, akikre gyerekként felnéztem, lassan összemennek, megőszülnek... Látok embereket az utcán, akiket ismertem erejük teljében, mostanra megroskadtak, megszaporodtak a barázdák az arcukon, és csodálkozva kérdezem magamtól: "Istenem, mennyi idő telt el, mióta nem láttam?" Van akiket már azonosítani sem tudok, csak az ismerős vonásait illesztgetem az emlékeimhez, és így tisztul lassan a kép.

Telnek a hónapok, az évek, és leperegnek egyenként a hónapjaim, az éveim - de 27 évesen, erővel telve még nem erre kell gondolnom. Mégis ha végigsétálok az utcán, ha találkozom az ismerőseimmel, barátaimmal, szeretteimmel, akiknek ugyanúgy telik az idő, mint nekem, akkor szomorúság tölt el, és visszavonulnék a szép, kellemes gyermeki emlékekbe. De az irány az előre, vissza a munkába, a mindennapokba, a tervekbe, az elképzelésekhez, mert haladni kell, menni muszáj.

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....