Szürke szvetter

Karakteresen esetlen figura szállt fel a buszra: csont és bőr, nyúlánk, nagyorrú alak, ócska szürke szvetterben. Kopott szatyrot lóbált karcsú nadrágja mellett. Visszataszító külseje valahogy mégis magára vonzotta a tekintetemet - össze is néztünk. Akkor ismertem fel -valamikor 7 évvel ezelőtt, nem is olyan rég, de évezredeknek tűnik, ökológiát próbált tanítani nekem - legalábbis ez lett volna a dolga.

Szánalmas emberre emlékszem, akinek beszédét nem lehetett hallani, gondolatait lehetetlen követni, írása pedig olyan apró volt, hogy néha maga sem tudta kibetűzni. A félév első három hónapjában az egész osztály négyesre állt, de még megbuktatni se volt képes senkit. Szeptember elejétől márciusig minden egyes nap ugyanaz a szürke, ázott szagú szvetter lógott rajta, mindig ugyanolyan lassan és hallkan beszélt. Örültünk, mikor megszabadultunk tőle, aztán sok-sok év kellett elteljen ahhoz, hogy megértsem és megszeressem az ökológiát.

Ma meg egy nyomorult kisegér, egy jelentéktelennek tűnő, emlékekből ismert, még mindig visszataszító ember felült a buszra, a szemembe nézett és nem ismert fel. Még mindig ugyanazt a szürke szvettert viseli, még mindig sovány, szerintem ugyanúgy beszél és ugyanúgy ír, mint 7 évvel ezelőtt... Csak egyvalami változott rajta: megőszült... igen, határozottan szürke lett a haja...