2011. július 23., szombat

Az út



Ott voltam... ahol életem eddigi legjelentősebb pillanata, legfontosabb döntése zajlott le, és ahol eldőlt minden azóta eltelt napom - meghatározza a tetteim és mulasztásaim jelentős részét. Kerültem a helyet - régóta, aztán ma mégis kénytelen voltam arra menni. Láttam az utcát, néztem hosszasan. Most üres volt - kicsit más az este meg a forgalom, mint amire emlékszem, és most emberek sem jártak a környéken. Bizonyos szempontból egyedül voltam, bizonyos szempontból nem. Villogtak, száguldoztak az autók, elvakítottak, s mintha ismerném őket mind személyesen. Tűrtem az ijesztő fénycsóvák közeledését - aztán mikor odaértek hozzám (minden esetben) rájöttem, hogy mégsem tudok róluk semmit.


Nem fáztam, nem éreztem azt sem, hogy tovább kéne mennem. Meg sem untam a nézelődést, csak kerestem a pozíciót, a pontot, ahol fontos szavak hangoztak el valaha, és ahol meghoztam A döntést. S ekkor már tudtam, hogy értelmetlen itt lennem, mert amúgy is ezerszer láttam ezt a képet képzeletben, ami innen nyílik az útra. Akkor sem érzékelhetném ilyen tisztán ezt a helyet, ha a szemem ép lenne. Akkor a legélesebb minden, ha gondolatomba villan A pillanat, amikor elengedtem őt.


Továbbléptem - a jelenben, a múltban és képletesen is. Nem kell többet újraéljek, mert elégszer láttam képzeletben ahhoz, hogy pontosan tudjam, mi történne később. Nem kell a többi helyszínét megnézni, tudom a döntésem következményit, ismerem minden hajlatát, rezzenését, valótlan-valóságát.


Tudom milyen - s tudom azt is, hogy mindig ismerni fogom. Néhány kép van a helyből, amit képtelenség kitörölni - ha akarnám se tudnám, és ha valaha azt fogom mondani, hogy elfelejtettem, akkor büntessetek meg, mert hazudok! A képek, a döntés - eddigi életem legjelentőségteljesebb pillanata és legfontosabb döntése meghatározza, hogy ki vagyok most, hogy kivé váltam.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez a legszebb az életben: haladunk és válunk valamivé, valakivé.... annyira jóóóóóóóóóóó ♥ ღ :) & sosem vagyunk egyedül:)

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....