Felnőtt gyermek(1)

Most találtam rá egy korábbi írásomra, és úgy döntöttem, hogy megosztom Veletek! Terjedelme miatt három részletben teszem közzé...

Csodálom a gyerekeket. Az őszinteségüket, a tisztaságukat, és gyakran irigylem is tudásukat, mert nekik még mindig létezik a csodaszép királylány, akikről a mesék azt mondják, hogy : " a napra lehet nézni, de rá nem", és létezik a királyfi fehér lovon, aki megmenti őt a gonosz mostohájától vagy a hétfejű sárkánytól. Ők még elhiszik, hogy az élet arról szól, hogy reggel felkelünk játszani, este pedig lefekszünk megálmodni a másnapi játékot. Irigylem a tudásukat és az egyszerű természetességből fakadó kiváncsiságukat. "Az mi?", "Miért?", "Hogyan?" Sok embert csak idegesít, és lenézően kijelentik: "Csak" Pedig a gyerek azért van, hogy felfedezze és meghódítsa magának a Világot.

Egy ideje már csak a gyerekeken látom a hónapok, évek múlását, pedig még csak 20 éves vagyok.

Eszter, az unokahugom még csak most született, 14 éves voltam, szülei bátran, félelem nélkül adták karjaimba, vagy hagytak magamra vele, hogy vigyázzak rá. Tisztán emlékeszem arra, amikor pár hónapos korában mellette ültem az ágyon és "beszélgettünk". Még én is elhittem, hogy nagyon fontos dolgokat vitatunk meg. Ő hangosan nevetett, és engem ez tett boldoggá. Volt időszak, amikor úgy éreztem, hogy csak nekem kacag, nekem mosolyog és nekem sír. Elképzelhetetlen volt akkor, hogy más is befurakodjon játékainkba, gyermekszövetségünkbe.

Telt az idő és nagyon sokminden megváltozott, Eszter megtanult járni, okosodott. Azokat a szavakat mondta ki először, amiket én tanítottam neki. A "mámá" és "tátá" után olyanok következtek, amelyeket sok felnőtt is nehezen sajátít el. Fogalma sem volt, hogy mit jelentenek ezek, de mondta, és valahányszor újra találkoztunk, így fogadott: "mitokondrium!"

Szeretek részt venni a gyerekek játékában, mert rádöbbent, hogy a valóság nem egyéb, mint az "úgy csinálok, mintha..." Megszűnik olyankor a világ, az idő, a feladatok, a tennivalók, a problémák, és csak egyvalami marad: "úgy csinálni, mintha..."

Talán sokaknak nehezükre esik leülni a földre a legók és lufik közé, és elfogadni, hogy a kisemberek országában partnerként viszonyul mindenki egymáshoz. Sokszor élvezem, hogy ide-oda rángatnak, és maga a mennyország, amikor egy-két-három emberpalánta forog, körbe-körbe körülöttem. Jó érzés megölelni egy síró gyereket, tudni, hogy abban a pillanatban csak egyetlen feladat létezik, ami millió egyébbel ér fel: megvígasztalni.


Pár napja azon veszem észre magam, hogy Eszter már 6 éves...