Levonulok a palettáról,
hogy ne legyek rajta szín
- nem akar menni a hitvány,
úgy kell kimenekíteni...
Megérezte tervem a festő,
odakapott a penzlivel
- szégyenemben vörössé váltam,
kuncogtak rajtam a színek.
Nem úgy Fekete és Piros
kiket elöntött a sárga irígység
s a többi röhögve nézte,
hogy fakul mulatva Kék.
Az egész nem szólt már rólam,
valami mindenkivel történt -
A festő vászonra kente
társaim, és lettek valami kép.
Én maradtam, ahol voltam
(s most sem rólam szól a vers):
fent, rajta a palettán,
és napról-napra színesedek.
Budapest, 2012. szeptember. 30.
Azért szeretek verseket írni, mert azok valahogy mindig ki
tudnak fejezni valami telejesen mást mint, amit érzek. Lehet játékos,
szellemes, szeleburdi... sóvárgó, szomorú... A vers sose azt mutatja meg
igazán, hogy bennem, szerzőben mi van, hanem valami fontosabbat, azt,
ami Benned!