A festő

Levonulok a palettáról,

hogy ne legyek rajta szín

- nem akar menni a hitvány,

úgy kell kimenekíteni...

Megérezte tervem a festő,

odakapott a penzlivel

- szégyenemben vörössé váltam,

kuncogtak rajtam a színek.

Nem úgy Fekete és Piros

kiket elöntött a sárga irígység

s a többi röhögve nézte,

hogy fakul mulatva Kék.

Az egész nem szólt már rólam,

valami mindenkivel történt - 

A festő vászonra kente

társaim, és lettek valami kép.

Én maradtam, ahol voltam

(s most sem rólam szól a vers):

fent, rajta a palettán,

 és napról-napra színesedek.

Budapest, 2012. szeptember. 30.

Azért szeretek verseket írni, mert azok valahogy mindig ki tudnak fejezni valami telejesen mást mint, amit érzek. Lehet játékos, szellemes, szeleburdi... sóvárgó, szomorú... A vers sose azt mutatja meg igazán, hogy bennem, szerzőben mi van, hanem valami fontosabbat, azt, ami Benned!