2010. április 22., csütörtök

Asztamindenit

Mondták sokan, hogy írjak ide, és ha nem is folyamatosan, de sok a régi bejegyzésekre érkezett szép reakció. Hogy szükség van-e az írásaimra? Nem tudom, mindenesetre most írok...

Kezdjük egy ilyennel...

Csodálatos társadalmunk van. Az ember tényleg minden teremtett ura. Vannak iskoláink, kórházaink, templomaink. Minden, de minden adott az elégedett és szép élethez. De valami mégsem jó... Miért van ez?

Az egy dolog, hogy itt minden a pénzről és az egzisztenciáról szól. Az emberek pedig belekeserednek a harcba, a bürokráciába, a nincstelenségbe, az anyagi világba, ahol törtetés és küzködés nélkül lehetetlen a talponmaradás. És mennyi értékes ember vész így el - mert hagyja magát...

Bánatban, siránkozásban, önsajnálatban tengődünk, mert boldogulni kéne valahogy, de ugyanaz a társadalom, ami megannyi lehetőséggel kecsegtet ugyanakkor le is húz, megbélyegez, ha nem vagyunk törtetők. Mert nincsenek munkahelyek, nincs pénz (ami van az se a miénk) és akkor - az anyagi világban - semmi sincs. Az ember ettől egyre fusztráltabbá, ellenségesebbé válik a nincstelenség miatt. Az emberiség érző fele radikális változásokat követel...

De mindig van kiút, amíg az élet él és élni akar...

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mennyire igaz.... és ha az ember felébred, lesz is változás, de a legszebb az egészben, ha nem ébred fel, akkor is lesz változás. Mert az Élet az úr, és a természet bizony nem fogja hagyni, hogy a végtelenségig kizsákmányolják.... Isten "kijózanító nehézségei" pedig szintén nem véletlenek.... Örülök, hogy újra írsz, IGEN, SZÜKSÉG VAN AZ ÍRÁSAIDRA!
_ egy elfogulatlan ember_
:D
(L)

Dimény Orsolya írta...

Elfogulatlan Ember, drága Sziblingózám!
Nem Istenen múlik, hogy az ember kijózanodik, felébred vagy sem... A lehetőség mindig ott van. És köztünk, emberek között csak az tesz különbséget, hogy élünk vele vagy sem!

Köszönöm, hogy vagy!
O.

Névtelen írta...

Igen, a szabad akarat.... mi rajtunk múlik csakis, hogy felébredünk-e senki máson:)
Igenis az vagyok:)))))

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....