Tessék:
"Szép öcsém be nagy kár, / Hogy apád paraszt volt s te is az maradtál." - írja Arany János a Toldiban. Talán ugyanezekkel a szavakkal fejeznék ki néhányan magukat ma is, de mivel nem ismerik a költeményt, csak ennyit mondanak: "Apám is szegény volt, én is az maradtam", vagy "Vannak emberek, akik szegénységre születnek". Itt még nyelek egyet, aztán megjegyzik: "S nekünk itt a helyünk, ezt kell elfogadni, sajnos a gyermekeinknek is csak ennyi jut" Na ez a kijelentés már jó nagy lendületet ad, hogy a falra másszak.
Igen, ez ilyen... több ezer éve a társadalmunk így épül fel: vannak benne tehetősebb és rosszabbul szituált emberek, családok. De ez még nem jelent semmit. Egy szegény ember, 1-2 szobával a házában miért lenne több vagy kevesebb, mint az, akinek 12 szobája van? Nem élhet ugyanolyan teljes és minőségi életet, mint a másik? Nehezebben boldogul, tény, többet kell dolgoznia, meg hinnie és reménykednie...
"De értsd meg, hogy szegények vagyunk" - nagy orrlógatások és szenvedés - "Nekünk soha nem lesz...", "Mi soha nem fogunk...", "A társadalmi különbségek...", "Sajnos a gyerekem se...", "Neki sem jár több..." Kissebbségi komplexus*pesszimizmus a köbön, na az aztán a halálos fegyver - s mindig önmagunk felé irányul... "Megalázó ez a szegénység, nagyon..."
Minden, de minden legnagyobbrészt a fejben dől el. Ha úgy állok hozzá, hogy többre vihetem, mint a szüleim, akik nehéz munkával megkeresett kenyeret ettek, akkor minden esélyem meg is van rá, de ha belesüppedek az általam kreált alacsonyabb rangúságba, akkor mindigis ott fogok maradni. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy leírjam magam! Úgy minden könnyebb, ha kijelentem: "hát nem lesz soha szebb házam, mert szegény vagyok" - és akkor nem kell erőfeszítéseket tenni, hogy jobb legyen... Sokkal könnyebb pokollá tenni a magunk és egymás életét és azt elviselni ezzel a hozzáállással, mint tenni valamit a változásért - azért, hogy többre vigyem.
"Sajnos a társadalmi helyzetem... nem tudok a gyerekeknek többet adni, nem tehetek semmi többet érte" (Kérdem én, akkor miért vállaltál gyereket???) - aztán: "Jaj, fiam, olyan szegények vagyunk, látod hogy élünk, sajnos te is ugyanilyen sorsnak nézel elébe" - és ha ezt a gyerek minden nap hallja, akkor elhiszi, és ő is ugyanilyen kissebbségi komplexusos és pesszimista lesz, és még a lehetőséget is elvetted tőle (TE, a szülő!!!), hogy többre vigye! Szegénynek lehet születni, de szegénységre nem - mert (még egyszer) ez a fejben dől el - 2 szobás házban is lehet minőségi életet élni - rácsodálkozni a világra, egymásra, örülni a szépnek, egészséges és szeretetteljes kapcsolatokat építeni! És NEM, kedves Toldi Miklós, NEM a társadalmi helyzeted a hibás, ha nem tudod segíteni, hogy többre vigye a gyermeked, hanem TE vagy a GYENGE, mert begyepesedett és múltszázadi a gondolkodásod, amivel lehúzod magadat, de őt is! A ROSSZ anyagi (vagy vélt előnytelen társadalmi) helyzet csak JÓ ürügy és JÓ kifogás arra, hogy ne kelljen köveket megmozgatni egy boldog és minőségi élet érdekében. A TE felelősséged, Toldi Miklós, hogy a gyerekednek jobb legyen, mint Neked volt. De ha Te csak arra vagy képes, hogy beleneveld őt abba a szarba, amit Te érzel (vagy amit szüleid beléd is belédneveltek), akkor inkább ne vállalj gyereket! Ne tégy pokollá még egy életet! A TE FELELŐSSÉGED!
Aztán Tolni szerencsére nem hitt a vitéz szavának, puszta erejével (és NEM származásátból kifolyólag) végül elnyeri tetteiért a király jutalmát. De ehhez el kellett indulnia - változatott, másképp csinálta, mint eddig! Volt célja, és elhitte, hogy lehet jobb is. Ez egy nem mindennapi történet - de tudod mit? Csak a hozzáállásod és a befektetett energiád szabja meg, hogy a Tied sikertörténet lesz-e vagy kudarc? Nem hiszem, hogy feltétlenül a 12 szoba jelzi majd a sikert... hanem a közérzeted, a mosolyod, az örömöd, a gyermeked öröme, a néha felhős, de tisztuló kapcsolatok, az önbizalom, hogy "héé, ha akarom lehet még jobb is"...
Szegénységbe, szegénynek lehet születni, de igazán szegénnyé csak lenni/válni szoktak az emberek!
2 megjegyzés:
Sajnálom, elfogult vagyok: imádom, ahogy írsz! S azt is, amit.... az emberek jó része sajnos erénynek tekinti a mártírkodást.... "én nem fogadom el a jólétet, Isten ajándékait, mert ettől az emberek felnéznek rám".... és persze elítélik azokat, akik el tudják fogadni a jólétet... hát itt fejben és szívben vannak gondok sajnos....
Egen... nagyon tud dühíteni, ha valaki saját magát húzza le... Hova jut így a világ? birkás
Megjegyzés küldése