Csoportok...

Mikor végignézel a nagyvárosok utcáin, egy csomó emberrel találkozol. Olyan arcokról van szó, akik idegenek, de mégsem először látod őket...

Ha egy csoport vagy közösség tagja vagy, akkor nagyjából ezt tapasztalhatod: még mielőtt megtörténne látod, ahogy a másik kisepri a szeméből a haját, ahogy épp tüsszenteni, köhögni vagy szólni készül... És a következő pillanatban éppen az van, amit előzőleg elképzeltél... Hibátlan, tökéletes időutazás. Amikor már elég régóta össze vagytok zárva, elkezded érezni a többieket. Tudod, hogy mi fog történni a következő pillanatokban. Sejted, hogy olyamit is tehetnek, ami a Te boldogulásodat nehezíti, mégsem csinálsz semmit, csak ülsz és nézed, ahogy megint ki fogja seperni a szeméből a haját, ahogy meg fogja mozdítani a kezét, ahogy kimondja azt a szót, amit Te előre megsejtettél, ahogy... Idegesíteni kezd a tömeg, és minden egyes kicsi mozdulata, rezdülése, minden pillantás. Irritál. Elmennél messzire, hogy ne érezz, ne láss. Szabadulnál a felelősség elől, mert ha valamilyen rejtélyes "véletlen" folytán másképp történne, mint ahogy vártad volna, azért egyedül Te vagy a hibás, mert nem voltál elég figyelmes vagy szorgalmas.

Közösségben tudod, hogy melyik társadtól mire számíthatsz. Érdekel, és nem érdekel, kezeled, és hanyagolod. Tudod, hogy el kell fogladnod a többieket úgy, ahogy vannak. Ha keresztbe tesz, akkor is, ha bánt akkor is... ha szeret és kimutatja, akkor is - meg kell bocsáss.

Mindenki saját magával van elfoglalva - nem rosszindulatból vagy önteltségből, hanem azért, mert ez az emberi természetes működés rendje. Hiába háborodsz fel, ha a másik figyelmen kívül hagyja a többiek érdekeit... mert előbb vagy utóbb Te is ugyanezt fogod csinálni... nem rosszindulatból, nem haragból, - jó esetben - hanem egész egyszerűen azért, mert nem figyelhetünk egyszerre mindenkire a környezetünkből. Mert emberek vagyunk, néha a sértők, máskor a sértődöttek, egyszerre tettes és áldozat. Végülis... ha nem Te foglalkozol magaddal, akkor ki fog?

...még jobban irritál, még jobban menekülnél, haladnál, futnál, rohannál el innen - de visszafognak.

A roppant kettősség belülről feszít szét, mert ebben a pillanatban lehet, hogy Te vagy a sértődött, de a következőben lehetsz az is, aki a többiek ellen vét...

Két dolgot tehetsz: továbbállsz, vagy elfogadod, és megtanulod szeretni - mindenkit.