Az ostrom meg nem áll, tör felém,
és én vívom a harcot könnyedén...
És tovább, tovább megyek!
Elvakít, rámvicsorít a veszély,
és zuhog a nemkívánt mocsok!
Vés, vagdos az ordító vihar...
A ruhám cafatokban lógó dirib-darab...
De taposok tovább, tovább megyek!
Ha nem mész – én kő vagyok,
te meg még mindig csak homok!
Megyek, és nem érdekel, hogy gyötrő melegen
vérem lecsorog az egész testemen!
Kolozsvár, 2008. december
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Azt szokás mondani, hogy az igazán nagy dolgok mindig a csendben történnek - a magányban. Én eddigi életemben kétféle magányt tapasztal...
-
Lassan mindennek elérkezik az ideje... Mind őrizgetünk egy-egy szilánkot lényünk egészéből, ami lepattant rólunk egy-egy (darabokra)törés so... -
Sokszor menni kell tovább. Felégetni a hidakat magunk mögött. Megszakítani olyan szálakat, amelyeken korábban a lét függöt. Engedni a halált...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése