2009. május 31., vasárnap

Csodák...

Gyakran könnyelműen dobálózunk ezzel a szóval... túl könnyen. Az emberek azt hiszik, hogy értik, miről szól, pedig a csodákat érezni kell és átélni. Talán ezek a gondolatok sem helyénvalók, mert maga az élet is ide tartozik.

Gyakran megállok a parkban, körülnézek és látom, ahogy a madarak fütyörészve röpdösnek egyik ágról a másikra. Hallom a fekete rigó hangját, és nem az jut először eszembe, hogy mi lehet a tudományos neve, vagy milyen családba tartozhat, hanem hangtalanul arra kérem: "ne hagyd abba, kismadár, csak dalolj tovább!"
Körülnézek erdőben, réten... Az állat- és növényfajok elviselik, hogy megeszik őket, kibírják a tüzet, a jeget, a vizet, az ember jelenlétét, és legyengülve ugyan, de új sarjakat hajtanak, a magvak kicsíráznak, aztán a felnőtt növény virágot hoz - megint, újra és újra, szüntelenül életre kel a természet: a legmélyebb álomból is, a leghidegebb tél és legforróbb vulkánkitörés után - igen, még a halálból is. Mindig éppen születik valaki vagy valami.
Gyakran felteszem magamnak a kérdés, és már érdeklődtem hangosan is, hogy vajon miért ilyen sokszínű minden? Miért törekednek az élők arra, hogy újra virágot és szárnyat bontsanak? Csak egyetlen választ kaptam eddig: mert az élet maga a csoda, mert élni a legfantasztikusabb dolog a világon, mert élni kell. Aki egyszer, legalább egyszer megtapasztalta, hogy milyen érzés lenni, az tudja, miről beszélek.
Egy realisztikus világban azt mondjuk, hogy nem könnyű megszületni sem, hát akkor még felnőni, és életet adni... Ez így is van. De ha nem engedjük, hogy a szemünk mást ne lásson, csak a nehézségeket, a problémákat, a félelmet, a veszteséget, akkor mindig szerencsétlennek fogjuk érezni magunkat - és azok is leszünk. A nyuszinak is nehéz!!! Ő is meg kell szülessen, őt is táplálja az anyja - fáradtsággal, ahogy engem gondoztak a szüleim. A nyuszinak is fájt felnőni, éhezett, és fázott, amikor útjára engedték, félt is. A róka és a farkas megkergette, lehet, hogy közben meg is sérült - de mégis, a nehézségek ellenére is képes felállni, tovább menni, élni és életet adni. Elhiszem neki, hogy boldog, mert ha rossz lenne neki lét, akkor már rég elpusztult volna.

Komplexitásában is piszok egyszerű a képlet - nem az a célja, hogy egyen, igyon, hanem az, hogy létezzen és tapasztaljon, a biológiai test, valamint ennek funkciói pedig csak eszközök arra, hogy az életet megélje.

Láttál már nagyobb csodát egy kisgyereknél? Ahogy alszik, gügyög, vagy nagyon komolyan eljátsza saját teremtett világát, amelyben minden de minden a helyén van, és úgy tökéletes, ahogyan ő megálmodta.

... és mekkora csoda egy őszinte mosoly vagy ölelés... mekkora csoda a szeretet, az öröm...
Ilyen egyszerű - nem kell természetfeletti események bekövetkezzenek, elég egy pillanat, egy kósza jel, hogy érezzük milyen varázslatos ez a világ.

A természetben és a természetességben rejlő természetfelettiség...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulalok...ez nagyon jo....puszi beacska

Dimény Orsolya írta...

Köszönöm szépen, Beácska!:)

Elszakítva

28 éven keresztül kerestem valamit. Most, hogy már látlak Téged, azt hiszem, megtaláltam. Már tudom, hogy mi volt az, ami mindig hiányzott....