Általában a filmeket azért nézzük meg, hogy kikapcsoljanak, illetve bevezessenek egy olyan világba, amiről nem tudunk, amit nem ismerünk, de érdekesnek tűnik... Olykor előfordul az is, hogy egyik-másik film hat ránk - gondoljunk csak a horrorfilmeket követő rémálmokra, vagy a drámák közbeni pityergésre. Szerves részét képzik a mindennapjainknak. Vannak jó filmek és rosszak - benne jó vagy rossz színészek, ügyes vagy ügyetlen rendezők. És léteznek olyan filmek is, amelyeknek mondanivalójuk van, és olyanok is, amelyeket cselekménye hosszú huza-vona eredményeképpen bontakozik ki - például Dallas (amit a maga idejében több millióan követtek nap mint nap a televíziók előtt), vagy a Barátok közt (amit évek óta folyamatosan gyártanak, és még mindig nem unta meg a nézőközönség), na meg persze ott van a Vészhelyzet is (aminek mind a 15 évadát képes voltam végignézni, és csak azért álltak le a további gyártásával, mert a sorozat írója időközben elhunyt).
Egy jó sorozatot kerestem, ami kikapcsol és egy olyan világba kalauzol el, ami érdekel, amiről tudok is valamennyit, de nem eleget. Elolvastam a ReGenesis c. kanadai filmsorozat bemutatóját ("A jövő itt van. Bioterrorizmus. Lombikbébik. Genetikailag módosított élelmiszerek. Az emberiség istent játszik, azt hiszi, mindenre képes, mindent megtehet. A kérdés csak az, minek nevezzük ezt: haladásnak vagy őrültségnek? (...) Ám mi történik akkor, ha az ellenőrzés kicsúszik a kezünkből, az általunk beindított programok életre kelnek?"). Ez az, - mondtam - ez érdekel, és elkezdtem nézni. Rögtön az első részben egy csomó kérdéssel találtam szemben magam, és epizódról epizódra érkeztek a válaszok, és kerültek előtérbe újabb és újabb kérdések. Nem mindennapi, de roppant élet- és időszerű események, problémák váltották egymást, amelyeket nem lehet beskatulyázni vagy elbagaterizálni. A filmben, ahogy a valóságban is, vér folyt, emberek vesztették életüket az emberi butaság miatt, vagy csak egyszerűen azért, mert a természet győzött. Egy tudós csoport, akiket szintén elért egyik, vagy másik baj, próbált válaszokat és megoldásokat keresni rájuk - olykor sikerült, máskor nem. A sorozat utolsó epizódjáig tökéletesen megformált karakterekkel találkozunk - akiket a szerző nagy hozzáértéssel, a színészek pedig pazar játékkal hívtak életre.
Az amerikai filmek, amikkel minden nap találkozunk, istenné emelik a hatóságokat - ha a rendőrség nem is kapja el a gyilkost, betörőt, ott van az FBI és ők majd megmondják a tuti, ebben a kanadai sorozat azonban nemcsak betekintést nyúlt egy biológiai laboratórium működésébe, hanem intelligensen értelmezi is a világot - a nemtörődömséget, a butaságot, a pénzvágyat, meg azt, hogy politika és bürokrácia gyakran útjban áll nemcsak a tudásbeli fejlődésnek, hanem válaszok alkalmazásában is. Az világot egyesek érdeke mozgatja - és csak ijesztően ritkán a közérdek...
Úgy gondolom, hogy a ReGenesis utolsó része miatt írom most ezeket a sorokat. Egyáltalán nem illik a képbe - az alkotók mindvégig igyekeztek megőrizni a tudományosságot, hogy a szakszavakat értelmesen használják, itt viszont egy utópiáról van szó. Mintha szakított volna az egésszel, amit egészen addig képviseltek - és a néző csak utolsó 5 percben jön rá arra, hogy nem, mert a sorozat így alkot egész képet. 4 évad alatt bemutattak számos megoldást, bioterrorizmussal, -balesetekkel kapcsolatban, de itt rávilágítanak arra, hogy léteznek olyan problémák, amelyekkel szemben az ember képtelen érdemben fellépni. Talán az emberiség sorsát forszírozza az egész film - hogy azt hisszük magunkról, hogy mindenre képesek vagyunk, hogy mindent meg tudunk magyarázni ésszerűen, azonban vannak olyan pontok, ahol a tudás véget ér - ahol a butaság, a kapzsiság többet számít az embernél...
Jean Rostand, francia biológus és filozófus szavaival élve, amelyekkel a ReGenesis utolsó évada is végződik: "A tudomány istenné tett minket, holott még embernek lenni sem vagyunk érdemesek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése