Irigység: bolondság

Vicces, nevetséges, bosszantó, felháborító... - csak néhány jelző, amivel azonosíthatnám ezt az emberi tulajdonságot. Az irigy ember: kezelhetetlen, törtető, képmutató - számomra értelmetlen, kesze-kusza világ. Lehet-e fokozni? Naná! Ha még nagyszájú és harsány is, akkor aztán minden megtestesül benne, ami taszít...
Érdekes, hogy néhányan vagy sokan képesek hosszasan azon morfondírozni, hogy a másik mit csinál, vagy éppen mit nem csinál, aztán a mellét veri, hogy bezzeg ő... Bezzeg ő milyen szép, milyen okos, milyen bátor, és sorolhatnám. Oké, de ez az ő baja. Ha annyi ideje van a másikra, akkor biztosan magával nincs sok dolga. És akkor hogy lehet ő a BEZZEG? Ezt nem értem!:)
Könnyű mindig egymást okolni a saját gyarlóságainkkért. Könnyű mindig a rosszat, a hibát keresni, mert az olyan szembetűnő, és olyan divatos. Jól leszólom a másikat, és azonnal kifehéredek irigy-társaim között: befogadnak. Gyarló az ember. Egyszerűen gyarló. Én is az vagyok, Te is az vagy, akár tetszik, akár nem. És ez sem baj, mert rögtön gyógyítjuk egymás "immunrendszerét". Lehúzunk egymásról egy rend bőrt, aztán mind a ketten lefoglaljuk magunkat a regenerálódással, és a végén csak csurran-cseppen valami mind a kettőnknek.
Könnyű megtalálni egymásban a rosszat, és hangosan kikürtölni mindenkinek. De figyelj csak... Ha irigy vagy rám, akkor csak lát valamit, ami Benned nincs meg. Csak látsz bennem valamit, amire fel kell nézz. Csak látod bennem az istenit. Akkor lehet, hogy mégis jó irigynek lenni?...
Ááááá, dehogy... Mert az ami bennem jó, az valahol Benned is megvan. Lehet, hogy pepitában, és nem látjuk, de ott lappang mind a kettőnkben. Ott kóvályog a lényünkben az isteni, és kíván kifele törni, megmutatni magát, hangosan, de nem harsányan, hogy: hééééééé, itt vagyok!
Éppen ezért nem ártana, ha az ember előbb a saját portáján nézne körül...